Események betöltése
RaM-ArT

Don’t lie to the planet – Urban Verbunk Show

Időpont
Kezdés:
Befejezés:
Nyitvatartás:

A jegypénztár nyitvatartása:
Hétfő: Zárva/Előadás előtt 1 órával
Keddtől péntekig: 13:00 – 19:00
Hétvégén: Zárva/Előadás előtt 1 órával

Helyszín
RaM-ArT Színház
Jegyvásárlás

AZ URBAN VERBUNK ELŐADÁSA

Az előadás a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg

Az Urban Verbunk legújabb produkciója egy formabontó előadóművészeti koncepción alapuló előadás, amely a magyar néptánc gazdag kulturális örökségére épülve felhívja a figyelmet a jelen égető globális társadalmi kérdéseire úgy, hogy ezzel az európai-és nemzetközi színpadok közönségeinek is vonzó kínálatot teremt.

A show központi témája a társadalmunkat egyre nagyobb mértékben érintő mesterséges intelligencia kérdésköre. Bár napról napra az életünk egyre meghatározóbb tényezőjévé válik, e technológia megjelenítése a színpadi táncművészetben eddig nem elterjedt. Produkciónk ezért ezen keresztül mutatja be azt, hogy mi emberek a mesterséges intelligencia alkalmazásával hogyan bánunk az élőhelyünkkel, eddigi történelmünk folyamán alkotott környezetünkkel, és ennek fényében mi várhat ránk a jövőben. Az előadás olyan témákat is felölel, mint az ember okozta környezetvédelmi károk (pl. vízhiány, erdőtüzek), történelmünk, illetve napjaink globális társadalmi problémái (pl. holokauszt, faji megkülönböztetés, éhínség).

Az ember okozta extrém környezeti változások miatt a Föld utolsó órájában járunk, MOST kell tenni azért, hogy az unokáinknak is legyen még hol felnőniük. A produkcióban megjelenik a világunkat alkotó 4 őselem. Egyszerre van jelen tűz, víz, föld és levegő egyazon színpadon, és a show színpadi történéseit aktívan, mintegy „műsorközlőként” kíséri végig az „ötödik elem”, azaz a mesterséges intelligencia.

Az Urban Verbunk az általa képviselt progresszív, a világon egyedülálló néptáncstílus merész koncepciója alapján gondolja újra a zenei világot is: A komolyzene nagyjainak legismertebb zeneművei egyedi hangszerelésben, szimfonikus zenekari kísérettel, crossover hangzásban hallhatók, a világ legnagyobb popelőadóinak slágereivel együtt.

A tánc és a zene mellett az előadást kísérő, grandiózus vizuális elemek (több mint 2500 liter vízzel feltöltött medence, lángoló padló, szikrázó dobverőkkel, 40 négyzetméteres trambulinszőnyeg) együttesen egy mozihatást elérő szórakozási élményhez járulnak hozzá, mely élmény mind a popkultúra-, mind a színház-, mind pedig az opera közönségének teljesen egyedülálló.

Időtartam: 90 perc

Rendező – koreográfus: Moussa Ahmed – Harangozó- és Junior Prima díjas

Esemény kategóriák
Koncert, színház, tánc, előadás