AJAMK
„Helyben séta” a 75 éves Angyalföldi József Attila Művelődési Központban
Kezdés:
Befejezés:
Nyitvatartás:
hétköznap: 8.00-20.00
hétvégén rendezvények függvényében.
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
„Helyben séta” a 75 éves Angyalföldi József Attila Művelődési Központban
1949-ben, 75 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a háború után újjáéledő Magyarország első, új szellemiségű művelődési háza, a mai Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, vagyis az AJAMK.
Akkor a kor vezető politikusáról, Rákosi Mátyásról nevezték el, ami egyben azt is jelezte, hogy az intézmény a szocialista ideológia szellemében kívánt működni. A politika azonban hamar kikopott az épület falai közül, és a modern népművelésnek adta át helyét.
Épületbejárásunkon megpróbáljuk felidézni ezt a 75 évet – bár az épületet azóta többször átalakították, de sok archív fotó segítségével talán könnyebben elképzeljük, hogyan zajlott az élet az egykori József Attilában.
Tartsanak velünk, és ünnepeljük együtt ezt a szép kerek évfordulót!
A részvétel díjtalan!
Helytörténeti Klub programjai