Események betöltése
Szabadtéri

HOLLÁN JAZZ STREET: TÓTH DÁNIEL & SZABÓ GERGŐ

Időpont
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín
Hollán Ernő utca

HOLLÁN JAZZ STREET: Tóth Dániel & Szabó Gergő

Hétvégi jazz koncertek újra Újlipótváros kapujában, közkedvelt sétálóutcájában!

Együttműködő partnerünk a Budapest Jazz Club!

 

Tóth Dániel 2021-ben jazz-ének, 2023-ban pedig jazz-ének tanári szakon szerzett diplomát Bécsben, jelenleg a Zeneakadémia jazz-énekművész mesterképzésének hallgatója. Zenei pályája 2011-ben kezdődött, amikor elnyerte a Szombathely hangja címet. 2015-ben az Egri Bárzenész Találkozó fődíját, a Trilla-díjat vehette át. 2016-ban a Savaria Szimfonikus Zenekar “Hollywood Classics” koncertsorozatának szólistája volt. 2018-ban a Podium Wien bécsi zenei verseny énekes/dalszerző kategóriájának harmadik helyezettje lett. 2020 óta a Hanság Big Band szólóénekese. 2021 novemberében a TEDxYouth Budapest egyik előadója volt.
Szabó Gergő jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem Jazz-zongora szakának mesterszakos hallgatója. Zenei tanulmányait a gödöllői Fréderic Chopin zeneiskolában kezde, innen felvételizett a Bartók Béla konzervatóriumba, Ezután pedig a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Fő motivációja az a zenei közeg, melyben a kreativitásnak utat szabnak a gondosan és tudatosan meghatározott határok, melyeknek átlépésére lehetőség van az első adódó alkalomtól.

 

A részvétel díjtalan!

Esemény kategóriák
Koncert, színház, tánc, előadás Szabadtéri rendezvény