Szabadtéri
AUFESZT 1.
Kezdés:
Befejezés:
Kubala park
AUFESZT 1.
A hagyományos nyári, szabadtéri programsorozat helyszínein elsősorban fiatal pályakezdő, feltörekvő, vagy „hobbi” zenészek lesznek hallhatóak, műfaji sokszínűséggel. A májustól szeptemberig havonta jelentkező koncertek a kerület szebbnél szebb parkjaiban és sétányain kerülnek megrendezésre.
Az AUFESZT első alkalmán fellép:
AdáTrió
Barta Ágnes – fuvola, Szigeti Szilvia – hegedű és Lazzari Daniele – gitár

Az együttes 2022 őszén alakult. Tagjai szólistaként és/vagy rangos zenekarokban egyaránt aktívak. Mindhármuk életében meghatározó a kamarazene szeretete, nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül, így találtak egymásra.
Repertoárjukban a klasszikus daraboktól napjaink zenéjéig, eredetileg erre a felállásra komponált művek mellett átiratok is szép számmal szerepelnek. Sokszínű műsoruk szinte bárhol megállja a helyét. Szívesen adnak koncerteket felnőtt és gyermekközönségnek egyaránt. Folyamatosan arra törekednek, hogy bővítsék a mesterművek palettáját.
Kiváltságosnak érzik magukat, hogy gitárosunk, Lazzari Daniele két szerzeményét is a triónak dedikált
“Milonga” és “Tea and Tango” címmel. Valamint Antonio Casagrande “Dirty and Funky” című kompozícióját szintén az együttes részére komponálta.
Formációjuk számos rangosabb helyszínen is fellépett már, köztük a Klebersberg Kastélyban, a Hubay Zeneteremben Budapesten és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szalon rendszeres előadója.
Küldetésük, hogy kapcsolatot teremtsenek a közönséggel, így szeretik testközelbe vinni zenéjüket különleges környezetben is, mint például egy kávéházban, de akár szabadtéren is, mint ez alkalommal.

Kovács Krisztina
Kovács Krisztina klasszikus alapokkal kezdett a zenével foglalkozni – évekig énekelt kórusban, majd magánének és zongora tanulmányokat folytatott, végül az ETŰD konzervatóriumban klasszikus énekes végzettséget szereztett.
2017 őszén hallott először handpan zenét egy videóban. Azóta ez a hangszer nemcsak a szívéhez került közel, hanem hivatássá is vált számára.
„A handpan éteri hangja megnyugtat és harmóniát kelt az emberekben.
Egyszerre dallam- és ritmushangszer, amely kreativitásra inspirál.” írja Kovács Krisztina

Esthee & Heron Akusztik
Cs.Tóth Eszter – Esthee, énekes-gitáros előadó. Az elmúlt 8 évben rendszeres fellépője különböző bároknak, éttermeknek és rendezvényeknek Budapesten és országszerte.
Repertoárja akusztikus, könnyen befogadható, hangulatépítő műsor, amely jól működik háttérzeneként és fókuszáltabb koncerthelyzetben is.
Szakmai pályája fontos állomásai közé tartozik, hogy 2022-ben az egri Utcazene Fesztiválon a szakmai zsűri döntése alapján a Legjobb énekhang díj, 2025 májusában pedig a békéscsabai Utcazene Fesztiválon a Közönség kedvence díjat is sikerült elnyernie.
Fellépést többféle formációban vállal, de ez alkalommal duóban, gitárossal kiegészülve hallhatjuk.

A részvétel díjtalan!
Helyszín: Kubala László park
Koncert, színház, tánc, előadás
Szabadtéri rendezvény