Loading Events
Szabadtéri

Lakóközösségi napok

Időpont
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín
Duna terasz

Lakóközösségi napok – „Mozgás – kultúra a természetben”

Az évzáró lakóközösségi nap a zöld környezet és az egészséges életmód jegyében a Duna teraszon lesz. A gyerekek és felnőttek közlekedési pályán történő futással megmérhetik testsebességüket, a környezet – és klímavédelmi feladatok játékos elvégzésért ajándékot adunk. Vállalkozó civil szervezetek adnak ízelítőt tevékenységükből, megtudjuk, hogy mit rejt az óceán és itt lesz a Játékos tudomány is. Ingyenesen megmérhetik vérnyomás-, vércukor – és koleszterinszintjüket. Flash mob formában színpadi jellegű programra is sor kerül, a Maminbaba és a Vadrózsa igyekszik megmozgatni a közönséget. A „helyi ügyek sátra” a rendezvény ideje alatt várja azokat, akik a kerületi történésekről „első kézből” információt szeretnének kapni. A gyerekek kedvence az óriáscsúszda sem marad el.

Sátorprogram

  • Tücsök Alkotóműhely – golyókilövő készítése – Tücsöktanya

 

  • Futóbiciklis, motoros akadálypálya teljesítése – Ugróiskola járműves piktogrammal – Fatörzsek nyomatával képkészítés változatos technikával – Nagyméretű memória – Egyesített Óvoda, Hétszín Tagóvoda

 

  • Sétáló Lufibohóc – Készíttesd el legkedveltebb figurádat lufiból! – Csillám tetoválás, arcfestés – Boldog Lufik

 

  • Mozgás-kultúra játszóház – Különleges asztali és szabadtéri játékok minden korosztálynak: Fogd ki és számold meg! /ügyességi játék gyerekeknek/ – kitűzőkészítés sportos és könyves motívumokkal – homoludens.hu Egyesület

 

  • „Találd meg a párját!” kártyajáték- állatok lábnyomainak párosítása – „Mini óceán” játék -óceán megtisztítása a szeméttől – ökológiai kapcsolatok a természetben – Nemzeti Park kvíz – Roll Natural Egyesület

 

  • Helyi ügyek sátra
    „A biztonságról – játékosan!” fontos tudnivalók a biztonságos közlekedéstől, a felelős kisállattartás kérdésein keresztül az internetbiztonságig nemcsak gyerekeknek. Kvízjátékok, interaktív feladványok, rajzolás és színezés apró nyereményekért, hasznos ismeretekkel.
    „Randevú a biztonsággal” – közösen a kerület közbiztonságáért! – kötetlen közbiztonsági és bűnmegelőzési beszélgetés helyi szakemberekkel,
    „Beszélnünk kell róla” – információk az áldozatsegítő rendszerről, az áldozattá válás elkerülésének módszereiről, lehetőségeiről.
    „Tudjon meg minél többet a demenciáról!” – feledékenység, memóriazavar, tájékozódási problémák, egy betegség, amit kezdetben nehéz felismerni
    „Rezsi tanácsadás” – BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet, a Budapesti Áldozatsegítő Központ, az Angyalföld Polgárőr Szervezet, a XIII. Kerületi közbiztonsági referens és helyi szakértők várják az érdeklődőket

 

  • Interaktív kiállítás -élelmiszerek útja ma és 100-150 évvel ezelőtt – saját készítésű termékek megalkotása- saját fűszerkeverék létrehozása megadott receptúra alapján – természetes anyagokból készíthető zuzmó és kavics képek a kerületben keletkezett „fa hulladék korongokra” – Zöld Pont

 

  • „Zöldőr” program – Környezet tudatos energia, (Ecoflow) és elektromos autó, robogó bemutatása – Környezettudatos egészséges életmód – teszt sebesség mérés nagy kijelzős mobil radar berendezéssel – Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület

 

  • Kezedben a jövő! – levegő, víz, talaj és élővilág védelme nagyméretű interaktív játékokkal, látványos molinókkal – Játékos Tudomány

 

  • Szülőnek lenni öröm! – Segítség és játékos programok az egész családnak – fejlesztő feladatok: színezés változatos témában kicsiknek és nagyoknak – találj célba labdával, csúzlival! – Varázskezek alkotóműhelye: katica család készítés papírból – Felnőtteknek önismereti tesztek, szülői kompetencia fejlesztés – Otthon Segítünk Alapítvány

 

  • A LEGO motiváló ereje – játék LEGO elemekkel – – Mozgássérültek élete – speciális használati eszközök- digitális akadálymentesítés bemutatása – Mozgássérültek Budapesti Egyesülete

 

  • Helytörténeti ismeretterjesztés – rolleres akadálypálya versennyel – „Húzz egy sportost”- játék – fotókiállítás, totó és kvíz – XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

 

  • Ingyenes vérnyomás-, vércukor – és koleszterinszintmérés – egészségmegőrző tanácsadás – Night – Day Event Kft

 

  • Óriás csúszda

 

Bemutató, szabadterület

16.00-16.20 Maminbaba – hordozós latin fitness – szórakoztató, intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak babahordozási segítséggel, kellemes latin zenére -Jöjjön el Ön is és kapcsolódjon be! – Jancsó Ildikó női mozgásmentor, Maminbaba oktató

 

18.30-18.50 „Szelet fúvó szeptember!”- Szent Mihály havában! – a Vadrózsa család bemutatkozása: szeptemberi népszokások – táncház a nézőközönség bevonásával- Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület

 

 

A részvétel díjtalan!

Esemény kategóriák
Családi és gyermekprogram Szabadtéri rendezvény