Ugrás a tartalomhoz
Események betöltése
Szabadtéri

Nyáresti Koncertek a Szent István Parkban: Ne kérdezd, ki voltam! – Karády est – Nagy-Kálózy Eszter önálló estje

Időpont
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín
Szent István Park

Nyáresti Koncertek a Szent István Parkban: Ne kérdezd, ki voltam! – Karády est – Nagy-Kálózy Eszter önálló estje

 

Nagy-Kálózy Eszter és Vörös Róbert rendező közösen álmodták meg azt az önálló estet, amely elsősorban Karády Katalin dalaira épül és zongorakísérettel, no meg némi prózával utaztat el bennünket a 40-es évekbe.

„A hetvenes évek közepén történt…apukám megvette Karády Katalin lemezét, akit addig nem lehetett hallgatni, sem megnézni moziban, ugyanis pár évtizedig be volt tiltva. Apukám imádta a mély, búgó hangját… anyukám nem nagyon örült, hogy ez a „végzet asszonya” beköltözött hozzánk, de azért hagyta. Így ismertem meg én is ezeket a dalokat. Elkezdtem énekelni a fürdőszobában, elkezdtem „búgni”, törülközőt csatoltam a hajamra, hogy hosszabbnak tűnjön, és úgy éreztem, ez a végzet asszonya jelenség bennem is megvan. Aztán eltelt 25 év, és Bacsó Péter felhívott, hogy szeretné, ha elmennék a Hamvadó cigarettavég c. film szereplőválogatására… Véletlen ez? Szerencse? Valami több? És most itt állok újra e csodás dalok bűvöletébe bújva…”

Zongorán kísér: Mester Dávid

Rendező: Vörös Róbert

 

A részvétel díjtalan!

Esemény kategóriák
Koncert, színház, tánc, előadás Szabadtéri rendezvény