Szent Mihály Napi Búcsú
Szent Mihály Napi Búcsú
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a megszokott hangulatban, változatos programokkal, és fantasztikus fellépőkkel kerül megrendezésre a Szent Mihály Napi Búcsú. A templomkert vásártérré alakul, ahol idén is hagyományos és népszerű programjaink – mint a kézműves vásársor, a gasztronómiai különlegességek, a kétbodonyi szilvásgombóc, a játéktér – várják a látogatókat.
A közönségkedvenc tűzoltóverseny a Tomori utcában, a vidámpark a Mosoly utcai parkolóban kap helyet. A templomkerti vásártéren mutatványosok, vásári komédiák és kerületi művészeti csoportok produkciói váltják egymást.
A rendezvény közreműködője idén is az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia, szervezésükben ezúttal is a templomban kap helyet Pál Feri atya és Kuzmányi István beszélgetése, Leskó Zoltán orgonahangversenye, valamint templomlátogatás és toronymászás is várja az érdeklődőket. Az esti szentmise előtt a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad koncertet.
A templomkert másik oldala igazi gyerekparadicsommá változik és a hagyományos kézműves programjaink, játszóházaink és a homoludens.hu Egyesület társasjáték klubja mellett, interaktív mesejátékokkal, Zeg-zug mesékkel, a Tavaszi galiba című előadással, kisállatsimogatóval, tűzoltó bemutatóval, arcfestéssel, lufihajtógató bohócokkal és játékokkal várjuk a kisebbeket és családjaikat.
A Plébánia mögötti területen rendezzük meg az elmaradhatatlan főzőversenyt. Az előzetesen regisztrált baráti társaságból, civil szervezetekből, lakóközösségekből álló maximum 10 fős csapatok idén is a nyilvánosság előtt főzik meg az általuk elképzelt és megálmodott gulyás ételt, amelyből szakértő zsűri választja ki a három dobogóst.
Idén is várjuk a gasztronómia kedvelőit: kétbodonyi hagyományőrző szilvásgombóc, kürtöskalács és vásári büfé szerepel kínálatunkban.
RÉSZLETES PROGRAM:
AZ ANGYALFÖLDI SZENT MIHÁLY PLÉBÁNIA ÉS A SKULT13 PROGRAMJAI
9.30 – 10.00 Katasztrófavédelem Központi Tűzoltózenekar fúvószenekari megnyitó
10.00 – 11.00 Ünnepi szentmise – elnököl Erdő Péter bíboros, prímás; zenei szolgálat: Carmina Spiritus kórus
11.00 – 12.00 Közösségi agapé – zsíros kenyerezés a plébánia előtti téren
11.00 – 11.30 Langaléta Garabonciások
11.30 – 11.45 Freestyle Dance Factory táncbemutató
11.50 – 12.35 Pályi János: Vitéz László
12.35 – 12.50 Mazsorett bemutató
13.00 – 13.30 Főzőverseny eredményhirdetés
13.00 Templom, orgona- és toronylátogatás – Szalai Gábor vezetésével és Leskó Zoltán orgonaművész, kántor közreműködésével
13.40 – 14.00 Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes
14.00 – 14.50 Beszélgetés a hivatásról, elköteleződésről, döntéshelyzetekről – Pál Feri atya és Kuzmányi István diakónus
15.00 – 15.45 Pályi János: Vitéz László
15.50 – 16.20 Tűzoltóverseny eredményhirdetés
16.00 Templom, orgona- és toronylátogatás – Kuzmányi István vezetésével és Leskó Zoltán orgonaművész, kántor közreműködésével
16.30 – 17.05 Orgonahangverseny – Leskó Zoltán orgonaművész, kántor
17.05 – 17.30 Langaléta Garabonciások előadás
17.30 – 18.00 Danny mesél – Danny Bain interaktív, zenés előadása
18.15 – 18.45 Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a templomban
19.00 – 19.45 Zenés szentségimádás (Riesz Benedek és a Carmina Spiritus kórus; valamint a Főnix együttes közreműködésével)
20.00 Esti szentmise – a zenei szolgálat: Pál Feri kórus
GYEREKPROGRAMOK A TEMPLOM ÉS A PLÉBÁNIA KÖZÖTTI RÉSZEN:
10.00- 11.00 Zeg-zug mesék
Zeg-zug mesék (a Kavics Társulat előadása)
Mit üzen nekünk az erdő? Miért csöndesebb télen? Választ kaphattok a kérdésekre, ha megnézitek Erdőjáró Varga Csongor és Trillamanó kalandjait.
12.30- 13.00 Tavaszi galiba c. előadás
Tavaszi galiba (a Tűzoltó Bábszínház előadása)
Az erdő mélyén, ahol a fák susogó lombjai árnyékot vetnek, Janka és Ottó éppen szalonnát sütnek egy kis tábortűzön. Ám vigyázat! Az erdő majdnem lángba borul figyelmetlenségüknek köszönhetően! Vajon sikerül megmenteniük az erdőt, mielőtt tűzvész lesz belőle?
Az érdekes események folytatódnak, amikor egy váratlan vendég érkezik meg a kémény tetejére! Ki ez a titokzatos látogató, és milyen csodálatos fordulatokat hoz az életükbe?
Ez a mesés bábelőadás tele van izgalmas kalandokkal, humorral és varázslattal, ahol a váratlan események és a barátság ereje vezérli Janka és Ottó izgalmas utazását.
13.00 – 14.00 tűzoltás bemutató
Tálcatűz-oltás, tűzoltás bemutató
Az egyik legizgalmasabb tűzoltó feladat, hiszen itt szó szerint tüzet kell oltani. Természetesen mindezt biztonságos, és ellenőrzött körülmények között, mert a vízzel töltött tálcában PB gáz ég, aminek az indítását és leállítását is egyaránt távirányítással lehet elvégezni. A tűzoltáshoz be lehet öltözni védőruhába és sisakba!
15.30- 16.00 Tavaszi galiba c. előadás
Tavaszi galiba (a Tűzoltó Bábszínház előadása)
Az erdő mélyén, ahol a fák susogó lombjai árnyékot vetnek, Janka és Ottó éppen szalonnát sütnek egy kis tábortűzön. Ám vigyázat! Az erdő majdnem lángba borul figyelmetlenségüknek köszönhetően! Vajon sikerül megmenteniük az erdőt, mielőtt tűzvész lesz belőle?
Az érdekes események folytatódnak, amikor egy váratlan vendég érkezik meg a kémény tetejére! Ki ez a titokzatos látogató, és milyen csodálatos fordulatokat hoz az életükbe?
Ez a mesés bábelőadás tele van izgalmas kalandokkal, humorral és varázslattal, ahol a váratlan események és a barátság ereje vezérli Janka és Ottó izgalmas utazását.
16.00- 17.00 tűzoltás bemutató
Tálcatűz-oltás, tűzoltás bemutató
Az egyik legizgalmasabb tűzoltó feladat, hiszen itt szó szerint tüzet kell oltani. Természetesen mindezt biztonságos, és ellenőrzött körülmények között, mert a vízzel töltött tálcában PB gáz ég, aminek az indítását és leállítását is egyaránt távirányítással lehet elvégezni. A tűzoltáshoz be lehet öltözni védőruhába és sisakba!
EGÉSZNAPOS GYERMEK PROGRAMOK
Trillamanó meseverklije a templomkertben
A nap folyamán Trillamanó meseverklijét hallgathatja a nagyérdemű. A manó zenei repertoárjából bátran választhatóak a zeneszámok, amit aztán manónk „eltrilláz”.
Tűzoltós játéktér: tömlőlabirintus, buborék csata, óriás kirakó, csizmadobó verseny…mindez egy helyen!
Mesekert – Mesetanya
Tevékenységközpontú, interaktív elemeket tartalmazó mobil játszóudvarok
Felhővadászat
A Felhővadászat egyrészt egy izgalmas ügyességi játék a gyerekek számára, melyet a Pilóta a Légikisasszony segítségével irányít, másrészt felhőtlen szórakozás az őket figyelemmel kísérő szülők, járókelők számára. Az ifjú felhővadász helyet foglal a repülőgépben és a felhőkapkodó szerkezettel három, a repülőgép előtti kötélen lecsúszó felhőt kell eltalálnia!
homoludens.hu Egyesület
Az Egyesület képzett csapata sok éves tapasztalat alapján tart kreatív játszóházakat, óvodás fejlesztő foglalkoztatókat a legkülönbözőbb családi, vállalati, intézményi rendezvényeken. Bábos, kézműves és játékkészítő foglalkozások, hagyományőrző programok is találhatók a palettán. Játékeszközeik elsősorban természetes anyagokból készülnek.
Tücsök – PannKa – Lurkó sátrak
Az apróságokat játszószőnyeggel, a nagyobbacskákat alkotni valóval várjuk!
Arcfestés és lufihajtogató bohóc
Kisállat simogató
Állatos játéktér körhintákkal
Vidámpark
Tűzoltóverseny
Családi Játék Tér – Molyolda, Camuphone, Lóverseny, CsaláDiaFilmSzínház
Falvédő kiállítás
CIVIL ÉS ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK A TEMPLOM ÉS A TOMORI UTCA KÖZTI RÉSZEN
10.00 – 16.00 Ingyenes egészségügyi szűrés a lakosság számára: vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszínt- és vér oxigénszínt mérés (Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete, XIII. kerületi Területi Szervezet)
10.00 – 14.00 – A kerületi idősek klubjaiban kézműves foglalkozásokon készített ajándéktárgyak bemutatása (XIII. Kerületi Szociális Szolgáltató Központ)
Az idősek klubjaiban heti rendszerességgel kézműves foglalkozásokat tartunk. A népszerű program során klubtagjaink számos tárgyakat készítenek. Az idei Szent Mihály-napi búcsúra is a foglalkozásokon készült alkotásokat mutatjuk be. Tagjaink nagy büszkeséggel dolgoztak a munkákon, amelyekben visszatükröződik kreativitásuk, kitartásuk, valamint az egymástól elsajátított technikák sokszínűsége. Minden alkotás mögött ott van a szeretet és a közös élmény, amit a tagjaink egymással megosztottak.
GASZTRONÓMIAI KÜLÖNLEGESSÉGEK
Kétbodonyi szilvásgombóc
Kürtőskalács, hot-dog, kézműves termékek
8.00 – 12.00 Főzőverseny – Keressük a kerület legjobb gulyás ételét!
Főzőversenyt rendezünk Búcsú rendezvényének ideje alatt a Plébánia mögötti füves területen. A regisztrált résztvevők baráti társaságból, civil szervezetekből, lakóközösségekből álló maximum 10 fős csapatok, akik a nyilvánosság előtt főzik meg az általuk elképzelt gulyás ételt. A főzés befejezését követően szakértő zsűri választja ki a győztes csapatot, akinek ételreceptje bekerül a helyi médiába. A verseny eredményhirdetésére, ahol az első három helyezettet díjazzuk, a rendezvény helyszínén lévő Pódiumon kerül sor 13.00 órakor!
A részvétel díjtalan!
Helyszín: Babér utcai templom kertje, Mosoly utcai parkoló