


XIII. KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA – XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesztiválja
XIII. KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA
XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesztiválja
Szervezők: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat, XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., XIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok
Fővédnök: Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere
A hagyományoknak megfelelően a bolgár, görög, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb és szlovák, valamint az először résztvevő ukrán nemzetiség tagjai ezúttal is a Béke téren elhelyezett sátrakban várják a kerület lakosait és az idelátogatókat. A vendégek megismerhetik a nemzetiségek életét és hagyományait kiállításon, kézműves foglalkozáson és játékokon keresztül, amelyekbe aktívan be is kapcsolódhatnak. A nemzetiségi kvíz nyertesei értékes ajándékot kapnak. A különleges falatokat kedvelők megkóstolhatják a helyben készült ételspecialitásokat. A nemzetiségi felvonulást és köszöntést követően a színpadon a jelenlevők a nemzetiségi gyerek és felnőtt művészeti csoportok zenés, táncos műsorát láthatják. A fesztivál a nemzetiségek zenéjét és táncait magába foglaló jeles koncerttel és táncházzal zárul.
Színpad
13.15-13.50 Nemzetiségek felvonulása: Béke tér – Országbíró stny.- Béke tér útvonalon – kíséri a Schaumarer Musikanten – német nemzetiség
13.30-13.40 Nemzetiségi kvízjáték sorsolás 1.
14.00 -14.20 Csiga Gergely alpolgármester és a nemzetiségek köszöntője
14.30-14.40 Mars és tavaszi tánccsokor- Pannónia Német Nemzetiségi tagozatos Iskola 3.b osztály tánccsoportja – német nemzetiség
14.50 -15.00 Régi dalok gyűjteménye – Lucian Corchis, a Bukaresti Román Nemzeti Opera tenorja, kísérik a Rézelje Fanfárosok zenészei – román nemzetiség
15.05-15.15 Magyarbődi táncok – Večernica Néptáncegyüttes /Sóskút/- szlovák nemzetiség
15.25-15.35 „Cigány varázs” – Sárközi Lajos és zenekara játszik, Menyhért Vanessza táncol – roma nemzetiség
15.40-15.50 Tájegységek dalai – Szpivocsi Kórus – ukrán nemzetiség
15.55-16.05 Munkács térségi ruszin népdalcsokor – Kedyk Duó- ruszin nemzetiség
16.10-16.20 Pirin vidéki tánc – Jantra Néptáncegyüttes – bolgár nemzetiség
16.25-16.35 “Repüljünk együtt” – Hawk ( Madarak) örmény néptánccsoport – örmény nemzetiség
16.50-17.00 Dél- Szerbiai néptánc -Tabán Szerb Folklór Egyesület – szerb nemzetiség
17.10-17.20 Lengyel népdalok a szerelemről- Aranyalma Páros – lengyel nemzetiség
17.25-17.35 Szigeti táncok – Helidonaki együttes – görög nemzetiség
17.40-17.55 Nemzetiségi kvízjáték sorsolás 2.
18.00- Balkán táncház a Rézeleje Fanfárosokkal– a táncházat vezeti: Lakatos András
Egész napos programok sátorban és szabadtéren 10.00-18.00-ig:
A nap folyamán a sátrakban a nemzetiségek elkészítik sajátos ételüket, amit a jelenlevő látogatók 12.00-13.00 óra között ingyen megkóstolhatnak
1. örmény: örmény szőnyeg roll up kiállítás – kalligráfia- könyv sarok- kávé
2. görög: a görög szigetvilág bemutatása fotókon keresztül– kvízjáték
3. bolgár: magyarországi bolgár kiadványok – „Magyarországi bolgárok régen és napjainkban” fotókiállítás
4. ruszin: Ruszin népviselet és népművészeti kiállítás- kézműves gyermek foglalkozás.
5. roma: hangszer bemutató- Roma népviseleti ruha kiállítás
6. lengyel: Jagelló Izabella és családja, lengyel történelmi kiállítás – arcfestés gyerekeknek
7. román:j játék Einsteinke bábúval – csillámtetoválás
8. német: kézműves munkák – hagyományőrző ruházat kiállítása
9. szlovák: népviselet bemutató- kvíz játék- turisztikai ismertető
10. ukrán: magyarországi ukrán népviseleti bemutató
11.szerb: különböző tájegységek népviselete – kiállítás
A részvétel díjtalan!