Angyalföldi látványtár Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény célja, hogy a múlt tárgyi emlékeit megőrizze, feldolgozza, és a tárgyakon keresztül meséljen a kerület történetéről. Ezzel a szándékkal rendeztük be az Angyalföldi Látványtárat is, ami a XIII. kerület városrészeinek jellegzetes tárgyi örökségét mutatja be a látogatóknak. A bemutatott műtárgyaink folyamatosan bővülnek, így érdemes többször is visszatérni. A belépés díjtalan! […]
RaM Kerítésgaléria: Újlipótvárosi életképek 1950-ben egy közigazgatási módosítás eredményeképpen a XIII. kerület határai módosultak. Többek között Újlipótváros ekkor került a kerülethez. Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény fényképeiből válogatott kiállítás a városrész kevésbé ismert arcát mutatja be abból az időszakból, amikor Újlipótvárost már a XIII. kerület részeként jelölték a térképek. Információ: helytorteneti@kult13.hu
Vitrin kiállítás 100 éves az Orion márka Az orosz származású Kremeneczky János 1882-ben Bécsben izzólámpagyárat alapított, szinte a villamosság felfedezése után azonnal. Wolframszálas izzói az elsők között jelentek meg a piacon. 1908-ban úgy döntött, hogy kiterjeszti piacát, és áttelepült Budapestre, ahol különféle adókedvezmények miatt kecsegtetőbb feltételekre talált. 1913-ban a Váci út 74. alatt, a […]
Rácmolnár Sándor és Wechter Ákos A lehetőségek horizontja című kiállítása Megnyitó: április 9., csütörtök 18.00 Rácmolnár Sándor és Wechter Ákos új, közös kiállítása, A lehetőségek horizontja a kortárs ember belső tájékozódását és jövőképeinek sokszínűségét vizsgálja. A most bemutatott anyag finoman kapcsolódik korábbi, a Bartók 32 Galériában rendezett Pantheon trivial című tárlatukhoz: Ezúttal is az irónia […]
Shipibo-konibo. Népem portréi – David Díaz fotókiállítása Megnyitó: április 14., kedd 17.30 Az időszaki tárlaton David Díaz Gonzáles, a perui shipibo-konibo őslakos közösségből származó fotós magával ragadó fekete-fehér felvételeit láthatja a közönség. A művész belső nézőpontból mutatja meg népét és kultúrájukat, munkája egyben tisztelgés a shipibo-konibo ősök és a perui fotográfia úttörői: Martín Chambi és […]
Tutor Zsu Égrehajlók című kiállítása Megnyitó: április 23., csütörtök 18.00 Az Égrehajlók festményei a fákat egyszerre idézik meg, mint csodálatra méltó természeti lényeket és mint az emberi létezés érzékeny metaforáit. A lírai absztrakció tereiben a törzsek, ágak és fények a belső állapotok, hangulatok és érzelmi mozdulatok jelképeivé válnak. A fák égre hajló formái az emelkedés, […]
Rhyme Time angol zenebölcsi Totyogósoknak sok mozgással Regisztráció kötött program! Regisztrálni a www.kult13.hu honlapon lehetséges. A regisztráció egy héttel a program előtt indul! Zenés angol foglalkozások, ahol a legismertebb mondókák és gyerekdalok kelnek életre sok mozgással kicsiknek-nagyobbaknak csörgőkkel, bábokkal, könyvekkel. A foglalkozást vezeti: Petri Barbara Belépődíj: játszóházi belépővel, XIII. Partnerkártyával kedvezményes! Weboldal: […]
Szenior Örömtánc- Mozgás - Öröm - Agytorna Kényelmes ruhában gyere, hozz magaddal váltócipőt, vizet és egy kalap jókedvet. Mi várható: Körtáncokat, csoportos táncokat fogunk táncolni, egyszerűsített, könnyen elsajátítható, kifejezetten szenior korosztálynak létrehozott lépésekkel, koreográfiákkal Célunk a test és elme karbantartása. Partner NEM szükséges! Szeretettel várunk: - Ha mozogni szeretnél, karbantartani az izmaidat, tánccal, zenére, közösségben […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
LANU-testharmóniaprogram 9.20- 9.50 Manó torna 2-3 évesek 9.55-10.25 Manó torna 1-2 éveseknek 10.30-10.50 Baba torna 6-12 hónaposoknak 10.55-11.30 Szülés utáni torna 11.35-11.55 Baba torna 0-6 hónaposoknak Várandóság és a szülés ideje alatt igénybe vett izomzat megerősítésével, rugalmassá tételével támogatást nyújtok a mamáknak abban, hogy komfortosabban és jobban érezzék magukat a babával való együttlétben […]
XIII. KERÜLETI MŰVÉSZCSALÁDOK TÁRLATA – Schäffer László (1951-2013) és Shcäffer Ádám fotóművészek kiállítása Megnyitó: 2026. április 29., szerda 15.00 Megnyitja: dr. Feledy Balázs művészeti író Schäffer László 1951-ben látta meg a napvilágot és egészen fiatalon beleszeretett a fényképészetbe,a mely a hivatása és az élete lett. Fia, Ádám Dávid ebbe született bele, így magától értetődő volt. hogy […]
Kerekítő mondókás móka az AGYIH-ban! Ölbeli játékklub höcögtetőkkel, cirógatókkal, hangszerjátékkal, Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel A foglalkozást vezeti: Tolnai Eszter Belépődíj: saját belépővel Utolsó alkalom: június 17. Weboldal: www.kerekito.hu
Totyogó Tippek Minden gyakorló kismama és kispapa tudja, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés merül fel a szülőkben attól a pillanattól kezdve, ahogy világra jön gyermekük. Segítségképpen a Tücsöktanyán ebben az egy órában lehetőség nyílik arra, hogy választ kapjunk mindenről, amiben bizonytalanok vagyunk, ami előtt tanácstalanul állunk, vagy egyszerűen csak meg szeretnénk beszélni valakivel. Vezeti: Dr. Brecz Éva […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
Dúdoló Mariskával a Tücsöktanyán! kéthetente /páros héten/ csütörtökön 10.00 Dúdoló Mariskával Évszakokhoz, ünnepekhez kötődő mesék, mondókák, énekek, közös játékok sok bábbal. A foglalkozásokat vezeti: Sz. Nagy Mária bábszínész Belépődíj: játszóházi belépővel, XIII. Partnerkártyával kedvezményes! Utolsó alkalom: június 11.
Helytörténeti hétfő - Mautner Sándor, egy angyalföldi munkásmozgalmi mártír Angyalföld egyik leghosszabb utcája 1953 és 1990 között Mautner Sándor, a munkásmozgalom mártírjának nevét viselte – ma már azonban Szent László útként ismerjük. Joggal feltételezhetjük, hogy az utca egykori lakói is csupán töredékes ismeretekkel rendelkeztek a névadó személyéről. A róla szóló hivatalos közlések többnyire kimerültek […]
Rhyme Time angol zenebölcsi Totyogósoknak sok mozgással Regisztráció kötött program! Regisztrálni a www.kult13.hu honlapon lehetséges. A regisztráció egy héttel a program előtt indul! Zenés angol foglalkozások, ahol a legismertebb mondókák és gyerekdalok kelnek életre sok mozgással kicsiknek-nagyobbaknak csörgőkkel, bábokkal, könyvekkel. A foglalkozást vezeti: Petri Barbara Belépődíj: játszóházi belépővel, XIII. Partnerkártyával kedvezményes! Weboldal: […]
József Attila és Radnóti Miklós Művészeti Napok - Helytörténeti séta – Radnóti nyomában A bronzba öntött költő és a valóság Radnóti Miklós nyomában az Újlipótvárosban Az érintett témák: - A szülői ház: tragédia már a születéskor - az édesanya és az ikertestvér halála. - A Glatter család élete a tragédia után. - A […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
Kerekítő mondókás móka az AGYIH-ban! Ölbeli játékklub höcögtetőkkel, cirógatókkal, hangszerjátékkal, Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel A foglalkozást vezeti: Tolnai Eszter Belépődíj: saját belépővel Utolsó alkalom: június 17. Weboldal: www.kerekito.hu
Totyogó Tippek Minden gyakorló kismama és kispapa tudja, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés merül fel a szülőkben attól a pillanattól kezdve, ahogy világra jön gyermekük. Segítségképpen a Tücsöktanyán ebben az egy órában lehetőség nyílik arra, hogy választ kapjunk mindenről, amiben bizonytalanok vagyunk, ami előtt tanácstalanul állunk, vagy egyszerűen csak meg szeretnénk beszélni valakivel. Vezeti: Dr. Brecz Éva […]
Tavaszi Hordozós tücskös kirándulás Anyák-napi Csacsi-rét kör „Nyakunkba vesszük” a budai hegyeket! Farkas Beával, a GreenWalks Budapest szakképzett túravezetőjével, akit már az elmúlt évek tücskös kirándulásai alkalmából páran megismerhettetek! Szép és kényelmes útvonalak hordozós anyukák-apukák számára, minimális szintkülönbséggel, sok érdekes ismerettel! A túrákat hordozóban hordozható kisgyerekes családoknak ajánljuk! Fontos, hogy mindenki minden alkalommal […]
Lakóközösségi napok - Extra! – Európa nap A sorozat második helyszínén, a Gyermektéren várjuk a környéken lakókat és az arra járókat, ahol látványos kikapcsolódási lehetőséget nyújtunk minden korosztálynak. Utazó -és interaktív játékokba lehet bekapcsolódni, a kalandparkban a gyerekek kipróbálhatják fizikai képességüket és Európa napi érdekességek is várnak a jelenlevőkre. Az alábbi programokra várjuk […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
PénteK13 - PEDROFON Táncparty – Hungária est Ez alkalommal a legendás együttes slágerei lesznek a középpontban, tisztelegve ezzel is a közelmúltban eltávozott Fenyő Miklós emléke előtt. Hazánk egyik legkedveltebb rock and roll zenekarának műsorán szerepelnek az ’50-es, ’60-as évek rock and roll slágerei, a Hungária örökzöldektől a Komár László nótákig. Sőt a ’30-as, ’40-es […]
Tücsök túra - Madarak és fák napja a Látó-hegyen „Nyakunkba vesszük” a budai hegyeket! Farkas Beával, a GreenWalks Budapest szakképzett túravezetőjével, akit már az elmúlt évek tücskös kirándulásai alkalmából megismerhettetek, ismét bejárjuk a Látó-hegyet! Akik az elmúlt években már voltak velünk, láthatták eme helyszínek tavaszi és őszi arcát. Hogy megint rácsodálkozhassunk a természet változásának […]
Csepp Színház és Színitanoda Egy CSEPP Színház, egy CSEPP Tanoda, egy CSEPP szeretet, egy CSEPP hovatartozás! A Csepp Színház és Színitanoda 2004 szeptemberében alakult Koffler Gizi vezetésével. 2011 szeptemberétől alkotófolyamatainknak és oktatási helyszínünknek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont. A Csepp Színház tagjai a cseppecskék, akik már 5 éves kortól megkezdhetik a világot […]
DramaWorks Több mint 10 éve adjuk meg a lehetőséget gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy színpadon és képernyőn ragyogjanak. Tanfolyamokat kínálunk színjátszás, filmezés és zenés játékok terén. Képzéseket nyújtunk minden korosztály számára: a 3 évestől kezdve a fiatalokig és felnőttig. Angol nyelvű tanárokkal dolgozunk, akik szenvedélyesen szeretik az előadó-művészetet. Foglalkozunk kezdő és professzionális szintű képzésekkel, valamint […]
GULLIVER A TÖRPÉK ORSZÁGÁBAN Egy kicsi, ám annál vidámabb halászfaluban élt Gulliver, aki egy lusta délutánon függőágyában álomba szenderült. Álmában ágya vitorlát bontva hajóvá alakult, hirtelen a tengeren találta magát – ezzel kezdetét vette egy fantasztikus utazás. Hősünk a tengeren ringatózva eljutott egy messzi tájra. Ezen a vidéken két apró ország két apró királya […]
25 ÉV – 25 DAL Ezen az estén a tánc és az ének kéz a kézben jár. Felcsendülnek az elmúlt 25 év legnépszerűbb dallamai, megelevenednek a legsikeresebb előadások részletei sztárvendégeink, valamint a Sárközi Gyula Társulat és a Madách Művészeti Iskola táncosainak tolmácsolásában. Sztárvendégeink: GALLUSZ NIKOLETT JANZA KATA MALEK ANDREA EGYHÁZI GÉZA ISKI ROLAND SERBÁN […]
Rhyme Time angol zenebölcsi Totyogósoknak sok mozgással Regisztráció kötött program! Regisztrálni a www.kult13.hu honlapon lehetséges. A regisztráció egy héttel a program előtt indul! Zenés angol foglalkozások, ahol a legismertebb mondókák és gyerekdalok kelnek életre sok mozgással kicsiknek-nagyobbaknak csörgőkkel, bábokkal, könyvekkel. A foglalkozást vezeti: Petri Barbara Belépődíj: játszóházi belépővel, XIII. Partnerkártyával kedvezményes! Weboldal: […]
Szenior Örömtánc- Mozgás - Öröm - Agytorna Kényelmes ruhában gyere, hozz magaddal váltócipőt, vizet és egy kalap jókedvet. Mi várható: Körtáncokat, csoportos táncokat fogunk táncolni, egyszerűsített, könnyen elsajátítható, kifejezetten szenior korosztálynak létrehozott lépésekkel, koreográfiákkal Célunk a test és elme karbantartása. Partner NEM szükséges! Szeretettel várunk: - Ha mozogni szeretnél, karbantartani az izmaidat, tánccal, zenére, közösségben […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
LANU-testharmóniaprogram 9.20- 9.50 Manó torna 2-3 évesek 9.55-10.25 Manó torna 1-2 éveseknek 10.30-10.50 Baba torna 6-12 hónaposoknak 10.55-11.30 Szülés utáni torna 11.35-11.55 Baba torna 0-6 hónaposoknak Várandóság és a szülés ideje alatt igénybe vett izomzat megerősítésével, rugalmassá tételével támogatást nyújtok a mamáknak abban, hogy komfortosabban és jobban érezzék magukat a babával való együttlétben […]
Kerekítő mondókás móka az AGYIH-ban! Ölbeli játékklub höcögtetőkkel, cirógatókkal, hangszerjátékkal, Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel A foglalkozást vezeti: Tolnai Eszter Belépődíj: saját belépővel Utolsó alkalom: június 17. Weboldal: www.kerekito.hu
Totyogó Tippek Minden gyakorló kismama és kispapa tudja, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés merül fel a szülőkben attól a pillanattól kezdve, ahogy világra jön gyermekük. Segítségképpen a Tücsöktanyán ebben az egy órában lehetőség nyílik arra, hogy választ kapjunk mindenről, amiben bizonytalanok vagyunk, ami előtt tanácstalanul állunk, vagy egyszerűen csak meg szeretnénk beszélni valakivel. Vezeti: Dr. Brecz Éva […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
Ringató az AJAMK-ban! A foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben megismertesse a legkisebb gyerekek zenei nevelésének lehetőségeit, és a kicsik érzékennyé, fogékonnyá váljanak a jó zenék és a művészetek iránt. Családi program, ahol felnőttek és gyerekek egyaránt élményhez jutnak! A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás! A foglalkozást vezeti: Bajorné Pataki […]
Ingó-Bingó – Pünkösdi perdülés Népzenés játszódás a családnak 1-2 évesekkel, a Vadrózsa család tagjaként. Játszódás dallal, mondókával, apával, anyával, ismerkedés a hangokkal, zenével, mozgással, térrel. A legapróbbak első közösségi élménye. Ajánlott életkor: 0-3 éves korosztály A foglalkozást vezeti: Kaszai Lili népi énekes- táncos és zenésztársa Belépő: játszóházi belépővel, XIII. Kerületi Partner Kártyával kedvezményes […]
PénteK13 - Serbán Attila & Peller Anna: Ketten - Zene és Szenvedély Két kivételes színművész, két erőteljes hang, egy este, ahol a zene és az érzelmek találkoznak. A Zene és Szenvedély című koncertben Peller Anna és Serbán Attila – a hazai musicalszínpadok meghatározó alakjai – egy lendületes, mégis meghitt hangulatú előadásban idézik meg a legismertebb […]
Csepp Színház és Színitanoda Egy CSEPP Színház, egy CSEPP Tanoda, egy CSEPP szeretet, egy CSEPP hovatartozás! A Csepp Színház és Színitanoda 2004 szeptemberében alakult Koffler Gizi vezetésével. 2011 szeptemberétől alkotófolyamatainknak és oktatási helyszínünknek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont. A Csepp Színház tagjai a cseppecskék, akik már 5 éves kortól megkezdhetik a világot […]
DramaWorks Több mint 10 éve adjuk meg a lehetőséget gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy színpadon és képernyőn ragyogjanak. Tanfolyamokat kínálunk színjátszás, filmezés és zenés játékok terén. Képzéseket nyújtunk minden korosztály számára: a 3 évestől kezdve a fiatalokig és felnőttig. Angol nyelvű tanárokkal dolgozunk, akik szenvedélyesen szeretik az előadó-művészetet. Foglalkozunk kezdő és professzionális szintű képzésekkel, valamint […]
Varázsnapok a Tücsöktanyán - Pünkösdvárás Két szál pünkösd rózsa…. a Fakutya együttes hagyományőrző táncháza A magyar kultúrában több szokás kötődik a Pünkösdhöz. A tavasz köszöntése, a májusfa felállítása, a pünkösdi király megválasztása, a pünkösdi királynéjárás, mid-mind! Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra, amelyek tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, […]
Vasárnap PannKánál – Grimm-Busz Színház: Piroska és a farkas Grimm-Busz Színház: Piroska és a farkas "...ez a farkas, aki a mi erdőnkben él, egyáltalán nem gonosz, hanem nagyon is kedves és jószívű." Hogyan kerekedik ki mégis a klasszikus történet? A gonosz Besamell márki fogságba ejti az állatokat, s farkasunkat is megkötözi. Piroska kiszabadítja barátját, […]
Rhyme Time angol zenebölcsi Totyogósoknak sok mozgással Regisztráció kötött program! Regisztrálni a www.kult13.hu honlapon lehetséges. A regisztráció egy héttel a program előtt indul! Zenés angol foglalkozások, ahol a legismertebb mondókák és gyerekdalok kelnek életre sok mozgással kicsiknek-nagyobbaknak csörgőkkel, bábokkal, könyvekkel. A foglalkozást vezeti: Petri Barbara Belépődíj: játszóházi belépővel, XIII. Partnerkártyával kedvezményes! Weboldal: […]
Szenior Örömtánc- Mozgás - Öröm - Agytorna Kényelmes ruhában gyere, hozz magaddal váltócipőt, vizet és egy kalap jókedvet. Mi várható: Körtáncokat, csoportos táncokat fogunk táncolni, egyszerűsített, könnyen elsajátítható, kifejezetten szenior korosztálynak létrehozott lépésekkel, koreográfiákkal Célunk a test és elme karbantartása. Partner NEM szükséges! Szeretettel várunk: - Ha mozogni szeretnél, karbantartani az izmaidat, tánccal, zenére, közösségben […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
LANU-testharmóniaprogram 9.20- 9.50 Manó torna 2-3 évesek 9.55-10.25 Manó torna 1-2 éveseknek 10.30-10.50 Baba torna 6-12 hónaposoknak 10.55-11.30 Szülés utáni torna 11.35-11.55 Baba torna 0-6 hónaposoknak Várandóság és a szülés ideje alatt igénybe vett izomzat megerősítésével, rugalmassá tételével támogatást nyújtok a mamáknak abban, hogy komfortosabban és jobban érezzék magukat a babával való együttlétben […]
Kerekítő mondókás móka az AGYIH-ban! Ölbeli játékklub höcögtetőkkel, cirógatókkal, hangszerjátékkal, Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel A foglalkozást vezeti: Tolnai Eszter Belépődíj: saját belépővel Utolsó alkalom: június 17. Weboldal: www.kerekito.hu
Totyogó Tippek Minden gyakorló kismama és kispapa tudja, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés merül fel a szülőkben attól a pillanattól kezdve, ahogy világra jön gyermekük. Segítségképpen a Tücsöktanyán ebben az egy órában lehetőség nyílik arra, hogy választ kapjunk mindenről, amiben bizonytalanok vagyunk, ami előtt tanácstalanul állunk, vagy egyszerűen csak meg szeretnénk beszélni valakivel. Vezeti: Dr. Brecz Éva […]
Németh László Gimnázium diákjainak kiállítása - SZÁRNYPRÓBA Megnyitó: 2026. május 21., csütörtök 18.00 A kiállítás a XIII. kerületi Németh László Gimnázium képző – és iparművészettel foglalkozó diákjainak szárnypróbálgatásait mutatja be. A kiállított alkotások az elmúlt évek során készített kerámiákból, grafikákból, és festményekből adnak ízelítőt, rámutatva arra, hogy mennyire színes palettán mozog a 11-18 éves […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
Dúdoló Mariskával az AJAMK-ban! kéthetente /páratlan héten/ csütörtökön 10.00 Évszakokhoz, ünnepekhez kötődő mesék, mondókák, énekek, közös játékok sok bábbal. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2.500 Ft/alkalom, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 500 Ft/alkalom
AUFESZT 1. A hagyományos nyári, szabadtéri programsorozat helyszínein elsősorban fiatal pályakezdő, feltörekvő, vagy „hobbi” zenészek lesznek hallhatóak, műfaji sokszínűséggel. A májustól szeptemberig havonta jelentkező koncertek a kerület szebbnél szebb parkjaiban és sétányain kerülnek megrendezésre. Az aktuális fellépőkről online elérhetőségeinken nyújtunk majd tájékoztatást. A részvétel díjtalan! Helyszín: Kubala László park
Csepp Színház és Színitanoda Egy CSEPP Színház, egy CSEPP Tanoda, egy CSEPP szeretet, egy CSEPP hovatartozás! A Csepp Színház és Színitanoda 2004 szeptemberében alakult Koffler Gizi vezetésével. 2011 szeptemberétől alkotófolyamatainknak és oktatási helyszínünknek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont. A Csepp Színház tagjai a cseppecskék, akik már 5 éves kortól megkezdhetik a világot […]
DramaWorks Több mint 10 éve adjuk meg a lehetőséget gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy színpadon és képernyőn ragyogjanak. Tanfolyamokat kínálunk színjátszás, filmezés és zenés játékok terén. Képzéseket nyújtunk minden korosztály számára: a 3 évestől kezdve a fiatalokig és felnőttig. Angol nyelvű tanárokkal dolgozunk, akik szenvedélyesen szeretik az előadó-művészetet. Foglalkozunk kezdő és professzionális szintű képzésekkel, valamint […]
Vinnai András: Titkosszolgák abszurdba hajló zenés tragikomédia Loupe Színházi Társulás Valami bűzlik a titkosszolgálat irodájában, szellőztetni viszont nyilván nem szokás az ilyesféle helyeken. Próbáltak ugyan ablakot nyitni, de azon meg ripsz-ropsz kiesett egy pedagógus. Ám, hogy tényleg esett-e, vagy magától ugrott, esetleg valaki kilökte, arról senkinek sincs egyértelmű információja. Szerémi Klára újságírónak viszont a […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
LANU-testharmóniaprogram 9.20- 9.50 Manó torna 2-3 évesek 9.55-10.25 Manó torna 1-2 éveseknek 10.30-10.50 Baba torna 6-12 hónaposoknak 10.55-11.30 Szülés utáni torna 11.35-11.55 Baba torna 0-6 hónaposoknak Várandóság és a szülés ideje alatt igénybe vett izomzat megerősítésével, rugalmassá tételével támogatást nyújtok a mamáknak abban, hogy komfortosabban és jobban érezzék magukat a babával való együttlétben […]
Kerekítő mondókás móka az AGYIH-ban! Ölbeli játékklub höcögtetőkkel, cirógatókkal, hangszerjátékkal, Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel A foglalkozást vezeti: Tolnai Eszter Belépődíj: saját belépővel Utolsó alkalom: június 17. Weboldal: www.kerekito.hu
Totyogó Tippek Minden gyakorló kismama és kispapa tudja, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés merül fel a szülőkben attól a pillanattól kezdve, ahogy világra jön gyermekük. Segítségképpen a Tücsöktanyán ebben az egy órában lehetőség nyílik arra, hogy választ kapjunk mindenről, amiben bizonytalanok vagyunk, ami előtt tanácstalanul állunk, vagy egyszerűen csak meg szeretnénk beszélni valakivel. Vezeti: Dr. Brecz Éva […]
Lurkójátszó az AJAMK-ban! A program során a gyerekeknek lehetősége lesz kézműveskedni, zenés játékokkal ismerkedni és szüleiknek is lehetősége nyílik hordozási tanácsadáson és gyermekeikkel kapcsolatos beszélgetéseken részt venniük, szakértők segítségével. Csütörtökönként meghívott vendég előadóval várjuk a kicsiket. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor Belépődíj: 2 000 Ft/gyermek+1 kísérő/minden megkezdett óra, XIII. Kerületi Partnerkártyával: 1 000 Ft/gyermek […]
Ringató az AJAMK-ban! A foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben megismertesse a legkisebb gyerekek zenei nevelésének lehetőségeit, és a kicsik érzékennyé, fogékonnyá váljanak a jó zenék és a művészetek iránt. Családi program, ahol felnőttek és gyerekek egyaránt élményhez jutnak! A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás! A foglalkozást vezeti: Bajorné Pataki […]
Varázsnapok a Tücsöktanyán - Dajkamesék az Picuri Muri duó babafoglalkoztató koncertje „Mivel a gyerekek az érzelmeken keresztül értik meg leginkább a világot, a mesék birodalmába kalauzoljuk őket, hogy a zene varázslatos erejével ismerhessék meg azt. Az anyukák biztonságot jelentő öléből fokozatosan egyre bátrabbak lehetnek, és a hagyományos baba-ringató játékok mellett, mókás állatokkal és érdekes […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA Kertmozi a Béke téren A kerületi születésnapja 0. napjaként a tavalyi nagy siker után idén is várunk minden kedves érdeklődőt, hiszen a hétvégére felállított színpad és a Béke tér füves területe egy kertmozivá változik péntek estére. A mozizás örök kiegészítőit, a hideg üdítőket és a popcornt a helyszínen megveheted, de pokróccal készüljetek, […]
Helytörténeti sétaszombat - Látogatás az Óbudai Múzeum időszaki kiállításán A magyar hajóépítésnek bár Angyalföld egy kiemelkedő helyszíne volt, a történet mégsem itt kezdődött, hanem Óbudán. Az Óbudai Múzeum a gyár alapításának 190. évfordulója előtt tisztelegve időszaki kiállítást nyitott a témáról Egy gyár anatómiája – Az Óbudai Hajógyárunk története címmel. Ide látogatunk a májusi Sétaszombat alkalmával, […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA - Gyermeknapi forgatag Az idei évben is felejthetetlen élményekkel várjuk a család minden tagját a XIII. Kerület Születésnapján! A rendezvény hangulatát ezúttal a futball határozza meg, így a programok is ehhez az energikus, játékos világhoz kapcsolódnak. A sportos és interaktív élmények kedvelői biztosan nem fognak unatkozni: freestyle foci bemutató, dekázó versenyek és […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA - XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesztiválja Fővédnök: Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere A hagyományoknak megfelelően a bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb és szlovák, ukrán nemzetiség tagjai ezúttal is a Béke téren elhelyezett sátrakban várják a kerület lakosait és az idelátogatókat. A vendégek megismerhetik a nemzetiségek életét […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA - Gyermeknapi forgatag Az idei évben is felejthetetlen élményekkel várjuk a család minden tagját a XIII. Kerület Születésnapján! A rendezvény hangulatát ezúttal a futball határozza meg, így a programok is ehhez az energikus, játékos világhoz kapcsolódnak. A sportos és interaktív élmények kedvelői biztosan nem fognak unatkozni: freestyle foci bemutató, dekázó versenyek és […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA - XIII. Kerületi Civil Szervezetek Napja A rendezvény védnöke: Dr. Tóth József polgármester A délelőtt fúvószenével indul. A sátrakban, az előttük lévő szabadterületen a szervezetek workshop, bemutató, flasmob formájában lesznek jelen. Helyet kapnak az egészségmegőrzéssel, az egészséges életmóddal, sporttal, oktatással, művészettel és előadó művészettel foglalkozó szervezetek, továbbá mazsorett bemutató is színesíti […]
KERÜLET SZÜLETÉSNAPJA - Quimby koncert A Quimby egy 1991-ben alakult magyar alternatív rockzenekar, amely az egyik legismertebb és legmeghatározóbb formáció a hazai könnyűzenei életben. Zenéjük sokféle stílust ötvöz, például rockot, bluest, sanzont és pszichedelikus elemeket, miközben szövegeik gyakran költőiek, abszurdak és mély jelentéstartalommal bírnak. Gyertek és éljük át együtt ezt a minden generáció számára meghatározó élményt. […]
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Funkcionális
Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.